Napközi foglalkozás Zápszonyban

Napközi foglalkozás Zápszonyban

A korábbi jó tapasztalatok arra bátorítottak minket, hogy ebben az évben is elindítsuk a napközis (iskola utáni) foglalkozást az általános iskolások számára. A gyerekek felügyeletében és a velük való foglalkozásban nagy segítségünkre vannak a helyben lakó teológushallgatók és gyülekezetünk más tagjai is. A gyerekeknek segítünk a tanulásban és ha szükséges a házi feladatok elkészítésében. A napközi ideje alatt mindig van lehetőség a kreatív alkotásra, valamint a sportolásra is.

Minden nap tudunk biztosítani számukra uzsonnát is, ami Isten kegyelméből, különböző magánszemélyek felajánlása miatt vált lehetővé.