upload

LELKISÉG

BEMERÍTÉS • EVANGELIZÁCIÓ • HITMÉLYÍTŐ • TANÍTVÁNYOZÁS +
house

CSALÁD

CSALÁDI NAP • NŐI MISSZIÓ • FÉRFI MISSZIÓ +
share

GYEREKEK ÉS FIATALOK

BIBLIA ÉS SÁTOR • TÁBOROK • THE GRAIN GAME +
shuffle

EGYÉB

ÉPÍTKEZÉS • KÖVESSÉTEK HITÜKET • RÓLUNK ÍRTÁK +

“Frissülj fel!”- női konferencia

Október közepén három napos női konferenciára került sor a Kárpátlajai Polenán, a Zápszonyi Baptista Gyülekezet szervezésében. A konferencia résztvevői festői környezetben pihenhettek és töltődhettek fel. A délelőttök reggeli sétával, (kinek futással)kezdődtek a helyben található kellemes hangulatú tavacska körül. Ezt követően került sor a csoportos foglalkozásra. A konferencia témája a Helyes időbeosztás…

PATTANJ! – evangéliumi gyerekhét

Öröm van a szívünkben, hogy az elmúlt év nehézségei után idén, 2021. július 12-25-ig megtarthattuk a szokásos évi gyermektáborunkat. Hálásak vagyunk Istennek, hogy ebben az évben már most annyi minden történt, amit kegyelméből megengedett számunkra. Az idei gyerektábor élményeire nem csak a gyerekek voltak kiéhezve, hanem a gyülekezet és a…

Diplomaátadó ünnep Kárpátalján

2021. május 23-án, pünkösdvasárnap érkezett el az az ünnepélyes pillanat, amikor lehetővé vált, hogy a sikeresen államvizsgát tett kárpátaljai hallgatók hozzájussanak diplomáikhoz. A kárpátaljai magyarok közül a Baptista Teológiai Akadémián korábban, a munkácsi születésű Stumpf Jenő Béla tanulhatott elsőként 1924 és 1926 között. Hosszú évtizedek teltek el úgy, hogy a…

1 2 10