Ezekben a háborús időkben felértékelődött a közösség, a találkozás lehetősége. Ezt használjuk ki, ameddig még lehet, hiszen már több testvérünktől, barátunktól el kellett köszönjünk és nem tudjuk ki lesz a következő. Ameddig tehát lehet, igyekszünk megbecsülni és áldásként nézni arra, hogy az Úr népéhez tartozhatunk, jót tehetünk egymással, közösen étkezhetünk, gyakorolhatjuk a vendégszeretetet.
Húsvétkor tehát közösen adtunk hálát Urunk értünk hozott áldozatáért, a feltámadás reménységéért. Megemlékeztünk a kenyérrel és a pohárral az Úr Jézus haláláról, majd az agapé vendégszeretetben hirdettük azt a reménységünket, hogy lesz egy nap, amikor mindannyian, távoliak és közeliek, Isten asztalánál találkozunk.
