PATTANJ! – evangéliumi gyerekhét

PATTANJ! – evangéliumi gyerekhét

Öröm van a szívünkben, hogy az elmúlt év nehézségei után idén, 2021. július 12-25-ig megtarthattuk a szokásos évi gyermektáborunkat. Hálásak vagyunk Istennek, hogy ebben az évben már most annyi minden történt, amit kegyelméből megengedett számunkra. Az idei gyerektábor élményeire nem csak a gyerekek voltak kiéhezve, hanem a gyülekezet és a gyerektanítóknak is szükségük volt már a közös szolgálatra. Idén a gyerektáborunk címét egyik gyerekénekünk adta: “Pattanj! Engedd be a fényt…”

A tábor témája Jézus élete volt, azok a történetek, amelyek bemutatják a gyerekek számára, hogy ő nem csak tökéletes Isten volt, de teljes mértékben ember is. Jó volt megtanulni Jézustól, hogy már mint gyermekek is követhetjük őt, és segítséget kaphatunk tőle ezen az úton. Nem vagyunk egyedül. A gyerekek szívükbe zárhatták az üzenetet.

Öt korosztály képviseltette magát, az óvodásoktól a fiatalokig. Igyekeztünk mindenkinek a maga nyelvén átadni az evangéliumot. Külön öröm az is, hogy a gyülekezetadakozásának köszönhetően sikerült megvalósítani ezt a gyerekhetet. Mindenki hozzájárulhatott és az Úr pedig gazdagon megáldotta, megsokszorozta azt.

A hét folyamán 80 gyerek jött el és amiért különösen is hálásak vagyunk, hogy közel 20 helyi segítővel dolgozhattunk együtt. Az évek folyamán kinevelődött egy jó kis csapat, akik készek időt, energiát, pénzt is áldozni azért, hogy a gyerekek jól érezhessék magukat, és az evangéliumot is megérthessék.

Imádkozzunk azért, hogy az elhintett igemag minél hamarabb teremjen gyümölcsöt bennük, a mi Istenünk dicsőségére!

Lona


Hat gyerekdalt hallgathatsz meg az alábbi lejátszási listán, amik a tábor ideje alatt készültek: